Csak hogy tudjátok, micsoda barátaim vannak, otousan kölcsönzött mára egy minivagont és kivett egy szabadnapot!!!, hogy elfuvarozzon az új lakásba. A dologhoz hozzá tartozik, hogy ha Sayoko nem gyűjtögette volna már hónapok óta a cuccokat, amiket majd nekem ad, akkor a kölcsönautóra sem lett volna szükség, elvégre az én kettő darab táskámat a reptérről az ő 1000 köbcentis apróságukban is gond nélkül hazahoztuk. A konyhai cuccok, a lábnélküli kanapé, az asztal két székkel, futon, takarók, törölközők hegye és egyebek viszont meghaladták a kisautó kereteit. Reggel bepakoltunk, a magas csomagteret plafonig megtöltöttük, a hátsó üléseken takarók, a hátsó lábhelyek tele, az egyik ülés szintén plafonig feltöltve. Nem értettem, hogy fogunk így hárman beférni, de Sayoko az első ülésről bemászott hátra (az ajtót nem lehetett már kinyitni), és törökülésben letelepedett a kisebbik (értelemszerűen nem plafonig érő) kupac tetején. Én nagyon vakartam a fejemet, de szerintük ez így teljesen rendben volt, és elindultunk, először a helyi kis utcákon, aztán az autópályán...
Elég messze laknak, de bő egy óra alatt odaértünk, felvettük a kulcsot az irodában, aztán kisebb szerencsétlenkedés után megtaláltuk a házat. Nekik is tetszett a lakás, bár abban a pillanatban a harmadik emeletnek annyira nem örültünk, mert elég sokszor kellett fordulni a rengeteg cuccal. Felpakolás után megkajáltunk a közeli boltban beszerzett ellátmányból, aztán Sayokóval visszamentünk a bevásárlóutcába, ahol szerencsére van egy ócskás használtcikk bolt is. Sikerült jutányos áron hozzájutni egy kétégős gázrezsóhoz és egy lámpához, a gázt mindjárt be is kötötte a gázos fickó, aki rendkívül praktikus módon éppen akkor jött bekapcsolni a gázt.
És bár a net még nincs bekötve, a telefonommal tudok wifit csinálni, vagyis minden szép és jó. A balkonról pedig látszanak az Umeda éjszakai fényei.
Képek: otousan, konyha, kilátás a balkonról
